SZANISZLÓ JUDIT LAUDÁCIÓJA

(Parti Nagy Lajos)
 

Kedves Ünnepeltek és Ünneplők,

egy laudáció mindenekelőtt ne legyen hosszú. Sőt, még rövidebb.

Tavalyi életműdíjasként én javasoltam az Irodalmi Jutalomra Szaniszló Juditot. Rég ismerem a szövegeit, akkor még bloggerként határozta meg magát, 2002-ből nézve ez tán igaz, visszanézve nem. Kezdettől egy író, igazi epikus működik Zetor Leilaként a combfiksz című blogban, okosan, élvezetesen és szabadon. Lehetett tudni, hogy ebből a svádából, írni tudásból könyv lesz, könyvek lesznek. '15-ben övé lett a Petri-díj, aztán Beenged címmel megjelent a Magvetőnél első kispróza-kötete, amire '17-ben Békés Pál-díjat kapott, '20-ban kiadott egy családregényt Leli élete címen.

Idei, legújabb könyve egyáltalán nem meglepetés. Nagy türelemmel összevárt, komoly iróniával, ritka műgonddal megírt tárcanovellafüzér, semmi stiláris gimnasztika, semmi megfelelési kényszer, kényes, finom egyensúly szövegszerűség és világszerűség között. A műgond és az irónia tárgyában egy verssort idézek a kötet 25. oldaláról: A fájdalom hazug, ha jambikus. Ez a sor öt jambusból áll, hazug tehát, viszont a fájdalom szó önmagában daktilus, így nem hazug. Dehát önmagában semmi nincs.

A címmé tett "másik ember", az embertársnál korrektebb, élőbb megnevezés. Máshogy közeli, máshogy távoli. Egynél nem kevesebb, mindenkinél nem több, legtöbbször kettő. Bizonyos J. (többnyire J.) jön-megy egy bérházban, egy város pesti oldalán, a saját életében, mániáiban. Rászózummol némely tárgyakra, nagyon közelről szemügyre vesz.

A próza szemügy, csak nyelv kell hozzá.

Azt javaslom, olvassák Szaniszló Judit prózáját lassan, s ha némely konfliktus, helyzet, szingliprózakellék okán szaladni kezdene a szemük, hogy "igen, igen, tudjuk, tudjuk", hát ne higgyenek neki. Ottlikot se, Örkényt se, Mészölyt se lehet ügető szemmel olvasni, Darvasit se, hiába kíváncsi az ember, mi fog történni.

Tulajdonképpen semmi. Elhibban a fűszál, valami jön, valami eliromlik, troli, élet, halál, szerelem, egy lábatlan lakó valamelyik második emeletről. Valamelyik negyedikről. Nem minden másik ember lakik a negyediken, de minden negyediken lakó másik ember. A novellák fölött a kovid sötét árnya. Az örök kovidé. Egyáltalán nem borít sötétbe mindent, nem. Ezek a kis változások szikráznak föl és húnynak ki a nagy történések lomha, homályos háttere előtt.

"Szépen burjánzik a szobai futóka, gondoljuk, miközben egy falhoz nyomott vizespohár aljához tapasztjuk fülünk. Szépen folyik a vér, gondoljuk, miközben megfájdul a pohárhoz nyomott fülünkben a porc."

Porc nélkül nincs képzelet és viszont. Mándynak a maga ironikus módján igaza van, egy úriember nem megy el írónak, hisz az író kifosztja mások életét. Csakhogy: mennyire nem, mennyire igen. Mennyire muszáj nem és mennyire igen.

Megtanulni élni -- Kántor Péter verssorozatának címe ötlött eszembe, ahogy újraolvastam ezeket a többedszerre súlyosodó kisprózákat, nem mintha a könyv egyik, bár kitüntetett beszélője, a negyedik emeleti lakó megtanult volna vagy valaha is megtanulna élni. Én is a negyediken lakom, többé-kevésbé A másik ember minden olvasója így van vele, lévén mind másik ember.

Ha valaki megtanulna élni, legalábbis így képzelem, aligha írna bármit is. Pszichológiai és diabetológiai rendelőt nyitna valahol, akár a hetes buszon, fogadná a pácienseket, akik még nem tudnak élni. Ülnének a váróban, örök váró, zötykölődnének, fertőtlen tekintettel vizslatnák a másik embert, tud-e már élni, ha igen, miért, ha nem, miért nem. J., aki a mottó szerint nem azonos sem a cselekedeteivel, sem a harmadik Szaniszló-könyv szerzőjével, fogadná J.-t, aki szintén nem azonos, és így tovább, pörögne a vállalkozás, adnák egymásnak a kliensek.

A másik ember hetvenöt darabból, huszonöt saját fényképből, ha tetszik egyenrangú fotótárcából, s ötven írásból áll. A képek szerves részei a könyvnek, tessék, olvasó, tessék, másik ember, írd meg belőlük a magad belső tárcáját, Szeretettel bárkinek bármikor bármilyen alkalomra: az ötvenedik, az utolsó kispróza megismétli az elsőt, Möbius távolról befigyel, az olvasó tehát nekiáll, összenézi az elejét a végével, ugyanaz-e a két szöveg, én betű szerint ugyanannak néztem, miközben zárlatként persze, eléggé mást jelent. például, hogy kezdhetjük újra, kezdjük is, mindig minden ember

olvasata másik, aztán térjünk vissza a korábbi könyveire, érdemes, A másik ember Leli életébe Beenged. Addig is, míg összeáll az új kötet, ha több év, több év.

Kedves közönség, kedves szakma, ha még nem mondtam volna, Szaniszló Judit nagyszerű író. Az alapítvány Irodalmi Jutalma a lehető legjobb kézbe került.

​

 

Parti Nagy Lajos