top of page
  • Városmajor 48 YouTube
  • Városmajor 48 Facebook
  • Városmajor 48 Instagram
411515714_1067422871121398_5068551409641827407_n_edited.jpg

A kuratórium által odaítélt díjak

GARACZI LÁSZLÓ LAUDÁCIÓJA 

(Márton László)

 

2023. december 14-én este Garaczi László vehette át a Városmajor 48. Irodalmi Életműdíját 

 

Esterházy Péter mondta egyszer, hogy Mándy Iván úgy ír, mint Garaczi László. Nem Garaczi írásmódját hasonlította Mándyéhoz, hanem fordítva. Fontos felismerés lappang a kissé frivol szellemesség mögött: az, hogy a későbbi szerző recepciója visszahat a korábbiéra. Ha például a MetaXa vagy a Weszteg ismeretében olvassuk (vagy olvassuk újra) a Fabulya feleségeit, olyan jellegzetességekre bukkanunk a szövegben, amelyek csakugyan emlékeztetnek a garaczizmusokra. Ehhez a magam részéről annyit fűzök hozzá, hogy Esterházy is úgy ír, mint Garaczi, csak másképpen úgy.

Többektől hallottam már, hogy Garaczi humorista. Annyi biztos, hogy van neki humora. Az is igaz, hogy némely könyve – például a Pompásan buszozunk! – viccesnek érződik. De hát mi a humor az irodalomban? Biztosan nem az, hogy a szerző futószalagon gyártja a poénokat. Inkább az odafordulás gesztusa. A humorral bíró szerző inkább felfedezi, mint leleplezi a dolgok és az emberek gyarlóságait, és derűs elnézéssel érzékelteti őket. Ebben az értelemben van humora az imént említett két magyar írónak, Mándynak és Esterházynak vagy – hogy találomra mondjak két szerzőt a világirodalomból – Dickensnek és Hrabalnak. Aztán persze a derűs elnézés eltolódhat a szarkazmus felé. Van fanyar és keserű humor is, Garaczi könyveiben bőségesen.

De hát tényleg vicces-e az, amin zsigerből nevetünk? Én például annak idején sokat nevettem Saint-Simon herceg emlékiratain. Azért említem őt, mert huszonöt-harminc éve még nem tudtam, de ma már tudom, hogy ő is úgy ír, mint Garaczi, noha nem olvasta sem a Hasítást, sem A Wünsch-hidat. (Ez a két könyv egyébként nem vicces.) Ma már azt is tudom, hogy az a világ, amelyet a herceg megörökített, a Napkirály udvara egyáltalán nem mulatságos, hanem összes groteszk mozzanatával együtt inkább rémisztő.

 

Ugyanígy nevettem a Pompásan buszozunk!-on is, például azon a részleten, amelyben arról esik szó, hogy Klári néni az osztálykiránduláson mikrofilmet dugott az orrába, és azzal fényképezi a laktanyákat. Vagy az Arc és hátraarc katonadumáin, az egyszerre kedélyeskedő és fenyegető trágárságokon. De hát miféle összkép rajzolódik ki az említett két műből? A Kádár-rezsim pitiánersége és bornírtsága, valamint a megboldogult Magyar Néphadseregben szokásos brutalizált hataomgyakorlással keveredő, megkövesedett hülyeség. Ráadásul mindezt visszük magunkkal – mi, Garaczi-olvasók erre döbenünk rá – térben és időben: Berlinbe és Amerikába, valamint az ezredforduló utáni évekbe is.

Garaczi szatirikus fordulatairól is mondhatjuk, amit Gogol ad szerencsétlen színpadi hőse szájába: „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” Gogol egyébként nem mindig úgy ír, mint Garaczi, de például az Egy őrült naplójában igen.

Mi az tehát, amit Garaczi László tud, és amit a most átadásra kerülő díj elismer? Két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik annak felismerése, hogy a szatíra nem tréfa, hanem költészet és látomás, amelyben még a tréfák is a költészet és látomás elemeiként érvényesülnek. A másik az életanyag referenciáinak sűrítése és egymás ellen feszítése, amely a szöveget mondatról mondatra kiszámíthatatlanná teszi, és az irónia révén az elbeszélői nézőpont folyamatos leépítését, ugyanakkor visszaépítését eredményezi. Ez persze minden műben másképpen valósul meg: a Wesztegben domesztikálva van, a MetaXában nyugtalanító mértéket ölt.

 

Befejezésül szeretnék röviden szólni a szerzői frisseség és érettség viszonyáról. Ha egy szerző nem hal meg fiatalon – amely esetben létrejött vagy töredékben maradt munkáit a korai halál vesztesége átértelmezi és gyakran felértékeli –, akkor két ellentétes kívánalommal kerül szembe, a folyamatosságéval és a megújuláséval. Másképpen fogalmazva, nehéz érettnek bizonyulni, és ugyanakkor megőrizni a frisseséget. Eliot és Curtius óta tudjuk, hogy az érettség mást jelent egy alkotóra nézve, mint egy korszakkal vagy egy nemzeti kultúrával kapcsolatban, és azon is eltűnődhetünk, hogy a magyar irodalom az 1980-as évek közepe, Garaczi pályakezdése óta mennyivel vált érettebbé. Annyi biztos, hogy a Lemúr-könyvekkel Garaczi belépett érett pályaszakaszába. Mégis minden új könyve meglepi, olykor meg is hökkenti olvasóit, miközben sorra ugyanaz az alkotói személyiség van jelen a szövegekben: koboldnak maszkírozott melankólikus, csüggedésre hajló garabonciás diák.

Kívánom a díjazottnak és az olvasóknak is, hogy hozzon létre még sok garaczias, garabonciás írói meglepetést.

Márton László

Városmajor 48 Hírlevél

Értesüljön időben az új eseményekről, megnézhető videókról!

Köszönjük, hogy csatlakozott!

© Városmajor 48 Alapítvány 2024 

bottom of page