BAKOS GYÖNGYI LAUDÁCIÓJA

(Garaczi László)

Pontos és karakteres eszköztelenség, nem locsog, nem affektál, nem művészkedik. A szöveg megmunkálásának következetesen szigorú eljárásai miatt Mándy Iván és Raymond Carver, de akár Mészöly Miklós is eszünkbe juthat.

Kedves barátaim, örömmel teszek eleget feladatomnak, hogy röviden bemutassam és köszöntsem a Városmajor 48 Irodalmi Jutalom Emlékérem idei díjazottját, Bakos Gyöngyit. Mielőtt erre rátérnék, néhány szóban szeretném összefoglalni, minek köszönhető, hogy ma itt vagyunk. A Városmajor 48 Irodalmi Társaság Alapítvány 2018-ban jött létre néhány magánszemély nagyvonalú támogatásával, és azzal a céllal, hogy alkotóműhelyt, szakmai fórumot és anyagi segítséget nyújtson olyan irodalmárok számára, akik magukénak vallják Európa és a nemzeti kultúrák alapértékeit, megbecsülik és támogatják egymás munkáját. Az alapítványt a Városmajor utca 48-ban jegyezték be, ahol Polcz Alaine és Mészöly Miklós élt és alkotott – jól emlékszünk arra a figyelmes gondoskodásra, amellyel a pályakezdő írókat körülvették. Köszönet az alapítvány létrehozóinak és működtetőinek, valamint Rajk Juditnak, aki az Art Departmentben állandó helyet biztosít az alapítvány rendezvényei számára.
Bakos Gyöngyi 1985-ben született, tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte, első novelláskötete 2020-ban, a második idén ősszel jelent meg. A 800 utca gyalog című első könyv prózáit egyfajta rezignált figyelem jellemzi, lassú körözés témák, tárgyak, illatok, színek, emlékek fölött. Iskolai helyzetek, nyaralások, barátnők, utazások, kutyasétáltatás, szőrtelenítés. Pontos és karakteres eszköztelenség, nem locsog, nem affektál, nem művészkedik. A szöveg megmunkálásának következetesen szigorú eljárásai miatt Mándy Iván és Raymond Carver, de akár Mészöly Miklós is eszünkbe juthat. A covid miatt késett a kötet megjelenése, és amikor a boltokba került, félő volt, hogy a tetszhalott kulturális életben visszhangtalan marad. Nem így történt, lelkes kritikák születtek, egyetlen fanyalgó megjegyzésre emlékszem, valaki azt írta, talán a Moly.hu oldalon, hogy hiányzik a könyvből Schmitt Pál elnöki plágiumának témája, ily módon a szerző homokba dugja a fejét. Amikor ilyeneket olvasok, örülök, ha nincs mellettem senki, mert érzem belül, milyen buta képet vágok.
Az első kötettel kapcsolatban nehéz lenne egyértelműen cáfolni, hogy a szerző saját életanyagból dolgozik, a most megjelent Nixon nem tud lépcsőzni című novellagyűjteményben mintha nagyobb lenne az elmozdulás az önéletrajzi jellegtől, változik a narráció, több az idegen élet, de ezt majd elemezzék nálam okosabbak.
Az íróvá válás egyes vélemények szerint a második kötetnél dől el, szerintem Bakos Gyöngyi esetében már az elsőnél eldőlt. Az is igaz viszont, hogy az új könyv nemcsak eléri az első színvonalát, hanem tovább is lép, új megoldásokat keres, felfedezőutakra indul az írói lehetőségek további feltérképezésére. Egyéni, tömör, minimalista nyelven jelennek meg hétköznapi életünk rémes, kisszerű, rejtélyes és bizarr figurái, helyzetei, történései. Anyagát a szerző most is szigorúan megtisztítja minden felesleges salaktól, csak a legszükségesebbekről értesülünk. Kitakarás mint teremtés, az elhallgatások, elfojtások, kanalizációk derengő hermeneutikai rendje.
Végül be kell vallani, hogy az új könyvben sem szerepel az elnöki plágium, de még az elnöki kegyelem témája sem. Nincs latte avokádó és Bese atya, ezeknél ugyanis nagyobb a tét: harmadik évezred eleji ittlétünk egzisztenciális alakzatainak és minőségeinek megragadása. Kedves Gyöngyi, gratulálok a díjhoz, további jó munkát, várjuk az új könyveket!